Az alábbiakban Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton (FAM) és Nagy Gergely közös videójában elhangzottakat elemzem ki időrendi sorrendben.

10. A tudománytörténet meghamisítása

FAM bevezetőjéből számomra nem igazán derült ki, hogy konkrétan mi az, amit meghamisítottak az (új) ateisták a tudománytörténettel kapcsolatban. Természetesen szó nincs arról, hogy Newtont vagy Galileit ateistának neveznék, így ha ez volt a vád, akkor ez egy szalmabáb, még akkor is, ha egyébként a Magyar Ateista Mémbázis előszeretettel jeleníti meg a tudósok istenítését a módosított Da Vinci festményen. Az viszont igaz, hogy a heliocentrikus, de főleg a Giordano Bruno-féle végtelen univerzum hipotézise az egyház ellenzését vívta ki, később pedig Darwin tanaira ez még inkább érvényes. Ettől függetlenül persze az is elmondható, hogy maga az istenhit motivált egyeseket kutatásra, ahogyan ez Newtonnál is látható, de pl. Kepler is meg akarta ismerni "Isten gondolatait" a geometria és a bolygómozgások leírásának segítségével. A dolog pikantériája egyébként pont az, hogy csak végső kétségbeesésében folyamodott a bolygók ellipszis alakú pályájának modelljéhez, amelynek a következtetését éppen az Istenben, illetve a tökéletes (kör alakú bolygópályákkal rendelkező) világba vetett hite akadályozta.

Puzsér különböző létsíkokrol beszél, kérdés, hogy milyen alapon. A tudományról ugyanis mint megismerési módszerről tárgyalunk. Na most, a művészet például nem megismerési módszer, hanem az önkifejezés egy formája. Ennyi erővel a testmozgást is idesorolhatta volna, mint valamiféle negyedik létsíkkal való foglalatosságot. A vallás mint "lélekművelet" pedig azért problémás, mert még ha fel is tételeznénk valamiféle különálló lélek létét, akkor is kérdéses, hogy ezzel miért csak a vallás képes foglalkozni, a pszichológia például miért nem. És természetesen mint a művészet vagy a testmozgás, úgy a vallás sem megismerési módszer.

"Ezek az emberen belül is elkülönülnek" – erre a következtetésre tudományos, művészeti vagy vallási megismerés által jutott el? Hogyan ellenőrizhető ez az állítás?

A "minden anyag" kijelentés nem egy dogma, hanem egy tautológia. Egy olyan önazonos állítás, mint hogy a logika logikus, vagy hogy a folyó folyik. Az anyagnak nincs konkrét meghatározása, hanem ez csak egy címke a létező dolgok összességére. És mivel a létező dolgokon kívül más dolog nem létezik, így értelemszerűen anyagon kívül nincs más. Ha valaki ezt másképp gondolja, akkor az illető már egy konkrét meghatározást ad az anyagnak (pl. hogy protonokból, neutronokból és elektronokból áll), ami már valóban dogmatikus általánosítás lenne az egész világra, bár igazság szerint itt is cizellálni kellene, hogy mi a különbség a dogmatikus és az axiomatikus kijelentések között, amelybe itt most hely hiányában nem megyek bele.

Az ateistákat dogmatizmussal vádoló Puzsér viszont valóban dogmatikus állításokat sorakoztat fel, mint például, hogy "a tudományból nem lehet levezetni a katarzist". Ezt egyrészt hogyan érti, másrészt mire alapozza? Itt vajon az a kérdés, hogy a katarzis hogyan születik meg az emberben? Ennek megvannak a maga fiziológiai (azaz tudományos) okai. Vagy magát a katarzist mint érzést nem tudja elkönyvelni "materialista" folyamatként? Ezzel együtt akkor minden jellegű átélést is letagadhatnának az ateisták, de láthatóan szó sincs ilyesmiről.

Újabb dogmatikus állítás az, miszerint a vallás csak a művészeten keresztül közelítheti meg a tudományt, és ugyanez fordítva, tehát a művészet mint közvetítő tényező helyezkedik el a kettő között. Mindez rendkívül szemléletes, így például számomra élvezetes hallgatni, csak a kérdés úgyanúgy ott lifeg, mint ahogy az Puzsér állításainál lenni szokott: Honnan tudhatjuk, hogy ez igaz? Az, hogy ez egy nagyon szép kép, még nem elég indok. És ha belevesszük még az általam kitalált testmozgást mint negyedik létsíkot, ahhoz melyik létsíkon keresztül juthatunk el az előző három közül, és ezt az állításunkat hogyan ellenőrizhetjük?

9. Unalmas

Itt már maga a cím is sokatmondóan siralmas. Ha egy világnézettel szemben érv az, hogy unalmas, akkor a kritikusának nem az igazság/valóság megismerése a célja, hanem az, hogy kielégítse az ő lelki igényeit. Egy állítás unalmasságának semmi köze sincsen annak valóság/igazságtartalmához. Például egyesek aludni képesek, ha a Föld tektonikai mozgásáról beszélnek nekik, míg mások, mint például én, kiválóan tudtam unatkozni, amikor ezredszerre is ugyanazokat a sallangokat és betanult szólamokat hallottam a prédikációk, evangelizációk alkalmával, anélkül, hogy valami mélyebb levezetéses alapon bemutatták volna, hogy mi miből következik.

Az embernek mint termelő gépnek a képe pedig bizonyos politikai irányokhoz köthető, nem pedig konkrétan az ateizmushoz. Én pont az ember boldogságvágyából következően tartom az embert ennél többre érdemesnek, azaz akkor értelmes egy élet saját maga számára, ha az boldog. Boldogság nélkül egy életnek legfeljebb csak más számára lehet értelme (aki persze feltételezetten boldog). Na most, értem én, hogy a kapitalizmus és szocializmus megjelenésével az emberhez ilyen funkció társult, na de nem ugyanilyen jellegű kényszerzubbony jellemezte a középkort, amelyben mindenkinek a létcélja Isten dicsőségének emelése? A gondolatok is erősen szabályozottak voltak, és a túlvilágon történő folyamatos dicsőítő éneklés sem nyújt szívderítő kilátásokat. Valójában minden korban robotként bántak az emberrel, csak más-más funkciójában. Meglehetősen ritka az olyan politikai irányvonal, ami az önkiteljesedést reklámozná, bár a klasszikusan liberális nézet akár tekinthető egy effajta törekvésnek. De nem éppen ezt a felfogást szokták dicsőíteni az embernek "magasabb célokat" tulajdonító istenhívők.

Na de FAM végre rátér arra a területre, amire a "csoda" szó kapcsán én is kíváncsi lettem volna, miszerint a csoda nem jelent mást, mint ismeretlent. Ezt egy ateista sem mondhatta volna szebben; maga FAM fosztja meg a csodát a misztériumától pontosan azáltal, hogy pusztán ismeretlen jelenségnek tekinti. Ráadásul az ismeretlennek a hiánya iránti siránkozása nem éppen az ateisták, hanem konkrétan a tudomány elleni vád, hiszen itt magát a tudatlanságot emeli piedesztálra az "unalmas" tudás helyett. Ez a szemlélet pedig gyökeresen ellentmond az előbbi felvezetőnek, miszerint a tudomány és vallás nem versenytársai egymásnak. Mint a mellékelt ábra mutatja, hát dehogynem. A misztikumra vágyó istenhívő egy 10 percet sem bír ki, hogy ne mondjon ellent saját megfogalmazott attitűdjének.

A misztérium iránti vágynak pedig nem hogy helyt adok, hanem éppen ezt nevezem meg a tudomány hajtóerejének. Csak természetesen mindez úgy csapódik le Puzsérékben, hogy mintha az ateisták is vágynának a transzcendensre, tekintve hogy Lenin elvtárs halott testét is bebalzsamozták. Holott éppen nem erről van szó. Az emberi természetnek egyik alapvető tényezője a kíváncsiság, ami explicite azt jelenti, hogy válaszokat akar találni az őt érdeklő kérdésekre, ennek ékes bizonyítéka éppen a tudomány léte. Ezzel szemben az unalmas éppen az, ha egyrészt valakik lekorlátozzák a kutatást (mondván például, hogy ezek az Úr titkai, illetve az igazság odaát van), vagy ha ezeket a réseket betömködik különféle kitalácókkal. Hogyan lett a világ? Hát nyilván Isten teremtette. Mitől villámlik az ég? Hát nyilván Zeusz haragszik ránk. Mik éltek a korai emberek korában? Hát nyilván sárkányok. Pontosan a vallás az, amely soha a büdös életben nem volt képes elfogadni azt, hogy a helyes válaszok rendre: nem tudjuk, nem tudjuk, nem tudjuk. De mivel veszettül izgalmas kérdések, ezért álljunk neki, és derítsük ki! Elképesztő az a kivetítés, ahogyan éppen a tudományt, illetve az ateizmust vádolják meg a misztérium elvételével.

Ezzel kapcsolatosan, ami az izgalmas gyerekkort illeti, hát pont az jelentené az izgalmat, ha a szülők szót ejtenének arról, hogy mi az, amit a mai tudomány kutat, mi az amit ma nem tudunk. Ezzel felkeltenék a gyerek kíváncsiságát, érdeklődését, ami minden, csak éppen nem unalom. Ez pedig mikulás, jó isten és fogtündér nélkül is megy.

Puzsér szerint az ateisták nem tudják megkülönböztetni a mítoszt a hazugságtól. Csakhogy erre pont a fundamentalista hívők a megfelelő példák, akik igaznak tekintik a Bibliában vagy az egyéb szent könyvekben olvasható mítoszokat. Az ateisták ez ellen a társadalmi jelenség ellen szólnak fel, és nem azért, mert összekevernék a mítoszokat a hazugsággal. Előszeretettel hoz létre olyasfajta szóvirágokat, miszerint a hazugság "kevesebb, mint valós", a mítosz pedig "több, mint valós", majd az ateisták szemére veti, hogy mindezt nem értik. Csak az a kérdés áll fenn, hogy őmaga ezt vajon érti-e. Mert megint csak nagyon szépnek hangzik, de ezen kívül nem található benne értékelhető elem. Egyébként pedig ez az egész vád megintcsak egy szalmabábozás. Szó nincs arról, hogy ateistaként ne adnék értéket és érvényt a meséknek. A mesék megítélése pontosan azon múlik, hogyan adják elő. Ha csak egy tanulságos vagy mókás történetként, amiből örömet nyer a gyerek, akkor az ég egy adta világon semmi probléma nincsen vele. De onnantól kezdve, hogy ezt a mesét valóságként adják el, és adott esetben még pokollal is megfenyegetnek, hogy ha ennek a mesefigurának te nem teszel eleget, akkor oda kerülsz, hát ezzel éppen a vallásos nem tesz különbséget valóság és mítosz között. Egész egyszerűen Puzsér fordítva ül a lovon, mindezt "a mítosz több, mint valóság" agymenésére alapozva.

"Fantázia nélkül van-e tudomány?" – igyekszik meghökkenteni minket FAM a keresztkérdésével. A probléma az, hogy a tudomány titka éppen abban rejlik, hogy felhasználja, de helyén is kezeli a fantáziát, és soha nem úgy adja elő, hogy ez valami "felsőbb létsíkokban" meghúzódó igazság. Az ateizmus és a tudomány nem a fantáziával áll szemben, hanem annak indokolatlan piedesztálra emelésével azáltal, hogy valami fullos igazságként tekintenek rá a hívek.

A nagyon szomorú az, hogy a szocialista diktatúrákat folyamatosan az ateizmusra vezetik vissza, holott ez a fajta totalitárius jelleg legfőképpen a politikában jelentkezik, gyakorlatilag világnézettől függetlenül, így ez a kicsit "minden probléma az ateizmusból ered" feeling kezd kissé frusztráló lenni. Az új ateisták (értve ez alatt a meglehetősen humanista, "az ateizmus 4 lovasának" aposztrofált Dawkins-t, Hitchens-t, Harris-t és Dennett-et) és a komcsi diktátorok összemosása szintén méltatlan, ez színtiszta tárgyi tévedés, hacsak nem rossz indulat.

8. Darwinista monokauzalitás

FAM-nak összegezve az a problémája, hogy a "vulgármaterialisták" mindent egy dologra vezetnek vissza (itt feltehetőleg a darwini evolúcióelméletre gondol), és hogy ez mennyire primitív, mert egy magára bármit is adó gondolkodó több tényezőben gondolkodik. Az a baj, hogy ez az állítás így teljesen érv nélkül áll, hiszen sehol egy levezetés nincs arra, hogy miért ne lehetne valamilyen rendszert egyetlen okra visszavezetni. Lehet, hogy ehhez ő nem szokott hozzá, de ez sokkal többet mond az ő szocializációjáról, mintsem a "vulgármaterialisták" egysíkúságáról. Ettől függetlenül egyébként a monológja minden konkrétumot nélkülöz, így aztán nehéz arra reagálni, hogy mi az a "minden", amit az ateisták az evolúcióból vezetnek le.

Pozitív kitérő végre Nagy Gergőtől, hogy rámutat, a materializmus és ateizmus nem feltétlenül esik egybe.

"Az ateisták többsége morálisan látens keresztény" – állítja FAM, a többiek heves egyetértésével övezve. Ezzel nem feltétlenül vitatkozok, ugyanakkor pedig sok esetben hibásan vezetnek vissza a kereszténységhez olyan általános erkölcsi normákat, amelyek jóval mélyebben és régebb óta gyökereznek az emberiségben, mint mióta kereszténység egyáltalán létezett. Tehát a kereszténységnek, vagy általánosságban a vallásnak mint erkölcsöt meghatározó jellege hibás vélekedés.

7. Kulturális diverzitás tagadása

"Minden kultúrának alapeleme a vallás" – állítja Nagy Gergő. Ez azért kibrándító megnyilvánulás, mert az összes, egymással teljességgel ellentmondó vallási tant állítja szembe az ateizmussal, mintha ez egy valid felosztás lehetne. A helyzet az, hogy pontosan a vallások ellentmondásosságából nem lehet azok igaz voltára következtetni, legfeljebb arra, hogy az embernek tényleg alapvető tulajdonságaihoz tartozik a lyukak betömködése, és nem csak szexuális értelemben. De ha már a szexualitásnál tartunk: Minden társadalom egyik fontos tényezője a szex általi gyereklétrehozás, így hát Nagy Gergő érvelésével nagyszerűen ki lehetne állni a lombikbébi programok ellen.

FAM egy 18. századi vérateistának állítására hivatkozva vonja le a konklúzióját, miszerint egy épelméjű ateista nem akarja megszüntetni a vallást, mert tudja, hogy azzal összedőlne a társadalom. Csakhogy ebből nem következik, hogy a vallás üldözése elmebetegség volna, ez a cseresznyézésnek az az esete, amikor az övéhez képesti legszélsőségesebb nézetet vallók közül azt választja ki, aki a szóban forgó témában (a vallás társadalmi fontosságában) egyetért vele. Egyébként pedig azt sem tartom helytállónak, hogy a kultúra forrása kizárólag a vallás volna, és nélküle összedőlne a kultúra. Ha vallás alatt megalapozatlan állítások csomagját értjük, akkor úgy kell annak a kultúrának, ilyenre ne is épüljön fel. Ha pedig mint valamilyen ihletőre, motivációs tényezőre, múzsára gondolunk vallás gyanánt, akkor ez pedig kiválóan helyettesíthető olyan ideológiákkal, amelyek nem a valóságról tesznek nekik tetsző állításokat, mint a vallások többsége, hanem megmaradnak kizárólag erkölcsi és/vagy művészeti etalonként.

6. A vallást teszi meg eredendő bűnnek

A vallás mint kulturális evolúciós lépcsőfok nem tudom, mennyire elfogadott nézet tudományos berkeken belül, itt viszont két fajta félreértés is játszhat. Az egyik, hogy nem minden tulajdonságot lehet közvetlenül evolúciós lépcsőfoknak tekinteni, hanem egyfajta melléktermékként is, amely egy másik, hasznosnak minősülő tulajdonsággal egyetemben fejlődött ki azok közös jellemzői miatt. Ilyen közös jellemzőt pedig éppen a tudomány és a vallás tekintetében találhatunk, ez lehet mondjuk a fentebb említett fantázia megjelenése, amely már sokkal inkább nevezhető evolúciós lépcsőfoknak, mint maga a vallás. Mint ahogy a gerincferdülés is egy meglehetősen általános betegség, mégis egy melléktermékként tekintünk rá, amely a felegyenesedett járásból mint hasznos tulajdonságból adódik. A másik félreértés pedig inkább arra vonatkozik, vagy vonatkozhat, hogy nem feltétlenül kell azon az állásponton lenni, hogy a vallásnak sohasem volt haszna, ahhoz, hogy valaki ma már haszontalannak minősítse. Mint ahogy a vakbelünk is egykor hasznos funkciót töltött be, ma már több kárt okoz mint előnyt.

A világ megismerhetősége nem dogmája a tudománynak, ahogy Nagy Gergely állítja, de még csak alap axiómának sem nevezném. Itt arról van pusztán szó, hogy a világot addig igyekszünk megismerni, ameddig képesek vagyunk rá. A tudományhoz elegendő ez a törekvés, tehát a tudomány működéséhez nincs szükség a világ általános megismerhetőségéről szóló állításra.

Puzsér szerint "a középkorban még tudták, hogy a tudománynak nem tárgya, hogy van-e Isten vagy nincs". Vagy talán éppen fordítva: A középkorban még nem tudták, hogy Isten léte is a tudomány tárgya. Általános hiba, hogy a tudományt a vizsgálandó tárgya alapján definiálják, holott ez nincs így. A tudományt a módszere definiálja, a tárgya ezáltal bármi lehet, amit felfedezünk, vagy a számítások következtetni engednek rá. Ennélfogva pedig Istenre is két eset vonatkozhat. Vagy felfedezzük, illetve a számításokból következtetünk rá, és ekkor elkerülhetetlenül a tudomány tárgya, vagy pedig nem utal a létére semmi, ekkor azonban fölösleges is feltételezni. Harmadik, közbülső út nincs, nem létezik "9 és 3/4. vágány", ahogy a Harry Potter történeteiből ezt megszokhattuk. Nincs olyan, hogy utal rá jel, de nem kutatható, és olyan sincs, hogy nem utal rá semmi, de kutatható. A tudomány éppen hogy egy, a bizonyítékokra felépülő következtetési rendszer, na most ha valaki olyat állít, hogy Isten nem kutatható tudományosan, akkor annak az istenfeltételezése ebből kifolyólag teljességgel megalapozatlan.

Az eredendő bűn primitív dogmaságára helyesen mutatott rá Puzsér és FAM, közben Nagy Gergő, református lelkészként láthatóan forgatja a szemeit. A különféle, modern értelemben vett osztályharcok, legyen szó a proletárok és burzsoá, a nők és férfiak, a heterók és LMBTQIA-k, a fehérek és feketék közti ellentétről, tipikus kétbites gondolkodásra vall, ez azonban egyáltalán nem az ateizmus sajátja, hanem láthatóan a kereszténységben ugyanúgy fellelhető.

Egyébként pedig a vallásnak a minden bajok forrásaként emlegetését is problémának tartom, de ez megint csak nem a dawkins-i értelemben vett új ateizmus sajátja, aki kihangsúlyozza könyvében, hogy ez az állítás nyilvánvalóan nem igaz. A vallásra ha mint megalapozatlan állítások feltétel nélküli elfogadásaként tekintünk, akkor egyébként a problémák egy elég jelentős hányadáért felel, de mindemellett természetesen az érdekkonfliktusok is nagy mértékű károkat okoznak a társadalomnak, amely nem helyezhető el az ateizmus-teizmus "létsíkjában", már hogy stílszerű legyek.

A különféle, lelkinek vagy szelleminek nevezett dolgok, mint a boldogság vagy a szépség Puzsér szerint nem mérhetőek, de ez megint egy, a csökönyös trializmusából fakadó dogma. A boldogság összefüggésbe hozható az agyunkban lévő örömhormonok mennyiségével, ezáltal a boldogság elviekben mérhető, ez pusztán technológia kérdése. A szépség alapvetően más jellegű probléma, mert emögött feltételez egy objektív esztétikát, holott itt csak az egyének szépségérzetéről beszélhetünk. Így tehát hogy mennyire tartok szépnek egy rózsát, megint csak mérhető az agyunk megfelelő vizsgálatával, míg az, hogy "mennyire szép a rózsa", már nem, mert a kérdés egy értelmetlen előfeltételezést tartalmaz, miszerint a rózsának volna objektív értelemben szépsége.

5. Túlhajtott racionalizmus: falanszter

A falanszter víziója egy az egyben a racionális ateista világkép félreértelmezése. Az idealisták előszeretettel ábrázolnak minket érzelemmentes gépeknek, akik még szex közben is az endorfinmolekulákra élvezünk, illetve nem is élvezünk, csak... regisztráljuk az élvezetet. Miközben a racionális ateizmus egyáltalán nem az érzelmek elnyomásáról szól. Tapasztalatból tudom, hogy ezt a nézetet nagyon nehéz átadni egy idealistának, de arról van szó, hogy az érzelmeket nem elnyomjuk, hanem a helyükön kezeljük. Racionalizmusunkból kifolyólag nem az érzelmünk alapján hozunk létre egy állítást valamiről (hacsaknem a vizsgálat tárgya éppen maga az érzelmünk), hanem a lehető legkorrektebb, tudományosnak mondható módszer segítségével. Az érzelmeket pedig meghagyjuk az átélés örömének, legyen szó akár a művészeti szépség, akár egy illat, egy finom étel, egy felüdítő társaság, vagy akár a tudomány szeretetéből fakadó spiritualitás számára. Szumma szummárum, az érzelmeknek nem vizsgálati, hanem átélői funkciót rendelünk, ennélfogva a falanszter víziója egy teljesen kiforgatott karikatúrája a racionális ateistáknak. Ebből következően az, hogy a legelvetemültebb új ateisták sem bírnák ki ezt a "paradicsomot" két hétnél tovább, nem egy szenzációs felismerés, hanem egy szalmabábból adódó trivialitás.

Az erkölcsi következetesség Puzsérnak a vesszőparipája, csakhogy az ateizmusból az égadta világon semmiféle erkölcsi norma nem következik. Az ateista annyit állít legfeljebb, hogy az erkölcsnek nincs objektív értelemben vett mércéje, elvégre nincs isten, aki a forrása lehetne. De ebből nem következik egyenes ágon sem a nácizmus, sem a fasizmus, sem a sztálinizmus, de még a humanizmus, feminizmus és liberalizmus sem. Gondoljuk már végig, könyörgök. Ha nincs objektív erkölcs, abból nem az következik, hogy nincsen semmilyen egyéni erkölcsi értékrendünk. Mint ahogy nincs egy objektív mértéke az ételek jó ízének, nem fogok holnaptól minden kaját kiköpni a számból, erre hivatkozva. Hanem nyilvánvalóan továbbra is azt fogom megenni, amit szubjektíve finomnak érzek, ezzel párhuzamosan pedig azt fogom tenni, amit erkölcsösnek tartok. Az objektív erkölcs tagadása nem ekvivalens az erkölcstelenséggel, vagyis azzal, hogy az illetőnek ne volna egyfajta értékrendje. Egyszerűen csak tisztában van mércéje szubjektív mivoltával, mindössze ennyiről van szó. Az erkölcsre vonatkoztatva tehát nincs ilyen, hogy következetes ateizmus, mert az ateista a valóságra, konkrétan isten létére vonatkoztatva tesz egy kijelentést, és nem pedig erkölcsi értékrendekről. Ha pedig jónak tartom mondjuk az embertársainkra vonatkozó krisztusi aranyszabályt, az nem azt jelenti, hogy a lelkem mélyén én még krisztusi vagyok, mint ahogy ha jónak tartom az egészséges életmódot sem jelenti azt, hogy a lelkem mélyén én egy náci vagyok, akik szintén fontosnak tartották ezt.

4. Az embert teszi meg istennek

Ezt az egész pontot egyszerű szócséplésnek találom, ugyanis az az ateista, aki egyszerre racionális, azaz felismeri az ember helyét a tudományosan megismert világunkban, annak okafogyottá válik ez az "isten üres trónja" kérdéskör is. Nem hogy isten nincs, de annak még trónja sincs, ahova bele lehetne ülni. Ez az egész ömlengés csak egy teista nézőpontból hozott vád, akik előszeretettel vágják az ateistákhoz, hogy "te saját magadat tetted istenné". Számunkra nincs értelme ennek a kijelentésnek: ugyanúgy a világ részei vagyunk, ugyanúgy halandóak, esendőek vagyunk, mint bárki más, és próbáljuk a magunk erejéből fenntartani magunkat, és ahol lehet, kezünkbe venni az irányítást a jobb élet reményében. Erre a "kezünkbe venni az rányítást"-ra szoktak sokszor úgy hivatkozni, hogy istent játszunk, ez azonban megintcsak egy méltatlan lózung, hiszen az ember azóta "játszik istent", mióta kijött a barlangból, és felépítette az első kunyhóját. Vagy amióta elvetette az első magját a földbe. Saját maga kezdte létrehozni a saját körülményeit, ez már sok ezer éve így zajlik, tehát ez közel sem tekinthető a modern értelemben vett ateizmus velejárójának. Hogy miért pont mondjuk a lombikbébiktől vagy a nemi átoperációtól tekintenénk az embert "istent játszónak", magyarázat nélkül marad.

3. Megfosztja az embert a spirituális dimenziójától

Ha a vallási érzékenység egy extra érzékszervként fogható fel, akkor hogyan különböztethetőek meg az ilyen extra érzékelésből fakadó tapasztalati beszámolók a tévképzetektől? Úgy tűnik, a videóban felszólalókat egyáltalán nem zavarja "az extra érzékelőn" keresztül beszűrődött információk közötti ellentmondásosság, talán mert nem kritérium náluk, hogy a valóság ellentmondásmentes legyen. No de ha ez nem kritérium, akkor mi alapján lehetne bérmiről is eldönteni, hogy igaz vagy hamis, valós vagy valótlan? Nem, a helyzet az, hogy ha a természetfeletti világra való fogékonyság tényleg egy extra érzékelőnek volna köszönhető, akkor egységes álláspontot látnánk hívők között. Ez alatt nem azt értem, hogy hajszál pontosan ugyanazt adják vissza, hanem azt, hogy egy egységes világ rajzolódna ki a beszámolóik alapján, amelyből mi vakok is következtetni tudnánk a természetfeletti világ működésére. Mint ahogy a fizika, kémia, biológia, pszichológia, szociológia egységesen lefedik az általunk ismert természet működését, ugyanígy a különböző teológiákat is egy ellentmondásmentes rendszerbe lehetne szervezni. Na pont ez az, ami lehetetlenség, éppen ezért a természetfeletti érzékenységre nem képességként hanem fogyatékosságként tekintünk.

2. A totalitarizmus alapköve

Amivel az ateistákat vádolták pár ponttal ezelőtt, miszerint minden baj forrásának a vallást nevezik meg, na itt éppen ezt teszik, ellenkező előjellel.

Tessék mondani, az ateizmus, legyen az új vagy régi, hol zár ki automatikusan dolgokat? Nem, semmi ilyesmi nem történik. Hanem arról van szó, hogy nem képes FAM úr megkülönböztetni a határozott állásfoglalást a szemellenzős viselkedéstől. Ha én az előttem levő asztal létét határozottan állítom, az nem azt jelenti, hogy kizárólagos vagyok minden más lehetőséggel szemben, hanem azt jelenti, hogy az érvek alapján én az asztal létére következtetek, racionális alapon. Ha keresztül akarok menni az úttesten, akkor pedig megvárom, míg nem jön semmi, és akkor megyek rajta keresztül. Itt sem arról van szó, hogy dogmatikusan kizárom a láthatatlan autók meg egyéb szörnyek létét, hanem arról, hogy amelyre nincs semmiféle aprócska utalás, annak létét nem feltételezem. Isten léténél is pontosan ugyanerről van szó. Attól, hogy a bizonyítékainak hiányából én a nemlétére következtetek, még nem leszek dogmatikus, hanem pont a helyes eljáráshoz tartom magam. Mindenki így gondolkozik alapesetben, csak a teisták szeretnek istennel kapcsolatban kivételt képezni.

Puzsér idealista asszociációi dogmák egész láncát hozza létre. Nem igazolja, hogy a vallás szüli a civilizációt, mint ahogy azt sem igazolja, hogy az ateizmus szülné a totalitarizmust. Bevallottan Hitler nem volt ateista, mégis úgy hivatkozik rá, mint akinek a diktatúrája az ateista erkölcsből vezethető le. Ez az egész következtetési rendszer Puzsérnak csak az önkényes képzettársításaiból adódik, mert nem bírja elengedni azt a dogmáját, hogy az erkölcs Istenből származik, vagy hogy az abszolút erkölcs tagadása egyenlő lenne a különféle mizantrópiákkal. Pontosan ilyen következtetésekre jut az, aki a saját hipotéziseit nem képes hipotézisekként kezelni, hanem egyfajta a priori tényekként, mert még csak meg sem fordul a fejében, hogy ezekre a rögeszméire valamiféle ellenőrzést alkalmazzon. Mindeközben teljesen megfeledkezik arról, hogy számos totalitárius rendszer, legyenek azok az ókori birodalmak vagy a keresztény középkor Európája vallási gyökerű. Amikor tehát az ateizmust nevezi meg a totalitárius rendszerek alapjának, pont azt a hibát követi el, amit saját maga nevezett meg korábban, miszerint a kétbites gondolkodás miatt az ember hajlamos mindig egy okra visszavezetni az összes problémáját. Elképesztő ez a szélhámos ellentmondás, ami nem hogy egy emberen, hanem egy videón belül előfordul.

1. Ellenvallás

Megint csak az jelenik meg, hogy a határozott fellépést összekeverik a vallásos viselkedéssel. Továbbá, ha valami felé csodálatot érzünk, az nem ekvivalnes azzal a fajta vallásossággal, amelyben megalapozatlanul tételezzük fel például istenek létét. Dawkins saját bevallása szerint spirituális ember, sőt harcol azért, hogy ezt a fogalmat visszakobozza a vallásosoktól, ugyanis az egy megtévesztés, hogy spirituális érzései csak vallásos embernek lehetnek. Ezt kellene végre megérteni, amit már sokszor leírtam, hogy ízlésvilága mindenkinek van: bárki érezhet csodálatot bármi iránt, függetlenül attól az állásfoglalásától, hogy milyen dolgokat tart létezőnek. A valóságra vonatkozó kijelentések és az erkölcsi-spirituális szféra folyamatos összemosása sorozatos szalmabábokat eredményez.

A végén pedig belemennek az unalmas, szokásos szakbarbárságba, amely során érdemi érv nélkül csak azt fájlalják, hogy az új ateisták nem olvasnak el semmiféle vallásos szakirodalmat. A vád jogos is lehetne, ha megneveznének egy konkrét állítást, amelyet Dawkins vagy Hitchens mondott, és amelyet nem mondanának, ha elolvastak volna egy ilyen könyvet. De ezzel pusztán csak a vallástörténelem könyvtárnyi adata mögé bújnak, mintha ez a mennyiség többet jelentene, mint néhány, mellébeszélés nélkül megfogalmazott új ateista könyv. Amilyen mellébeszélések történtek ebben a videóban, nagyon úgy tűnik, hogy még ezt a néhányat sem olvasták el.

"A vallástudomány egy oximoron Dawkins szerint" – megint egy szalmabáb, szó nincs arról, hogy a vallást magát tudományosan vizsgálhatatlannak tartaná. Éppen ellenkezőleg. A vallás mint jelenség nagyon is jól vizsgálható tudományos eszközökkel. Az oximoron inkább a hittudomány, vagyis amikor valaki hitet próbál tanulni tudományos módszerekkel. Ennek ékes példája a teológia.

A líra és epika műfajainak meghatározása pedig pontosan olyan módon tudható meg, mint ahogy a reáltudományok állításai. Vannak stílusjegyek, amelyek alapján a következtetés létrehozható, és amelyre talán maholnap már egy mesterséges intelligencia is képes. Vajon annak az MI-nek honnan származik a szelleme, ami által mindezt véghez viszi?

Ami a kiválasztottságtudatot illeti: Ez az ellentmondásmentes valóságértelmezésnek a kiforgatása. Ugyanis ha mi a valóságot egy ellentmondásmentes egészként képzeljük el, akkor abban nem férnek el egymás mellett olyan ellentmondásos nézetek, mint mondjuk a kereszténység és az iszlám. Vagy egyik igaz, vagy a másik, vagy egyik sem, de mindkettő egyszerre biztosan nem az. A valóságértelmezésünkből következik ez a fajta radikalitás, nem pedig valamiféle egoizmusból, kiválasztottságtudatból. De hát aki képtelen kihelyezkedni abból a nézőpontból, hogy mindent az erkölcs szemüvegén keresztül próbál vizsgálni, az ilyen fals dolgokhoz lyukad ki.

Végső tanulság: Sajnos semmiféle új vád nem került elő, mint amiket a korábbiakból megszokhattunk. A szokásos bolsevikozás ment minden vádpont alatt, továbbá az ateisták állításainak olyan torz értelmezése, amelyekre ennélfogva sok esetben még reagálni is méltatlannak tűnik. Mindenesetre megtettem, amit tudtam, és remélhetőleg aki olvassa, az haszonnal teszi.