Az ateizmust mint fogalmat elég gyakran össze szokták kötni a materializmussal, azonban fontos tudni, hogy a kettő nem fedi egymást. Nem akarok kitérni arra, milyen lehetőségek vannak (persze ahány ember, annyiféle), hanem egyszerűen csak a blog címéhez hűen annyit szeretnék leírni, mit jelent számomra a materializmus, hogyan állok ehhez a kérdéshez.

A materializmus "anyagelvűséget" jelent. Arra a kérdésre, hogy én materialista vagyok-e, a válasz az hogy igen, és nem.

Azért igen, mert valóban úgy gondolom, bármilyen lelki jelenségről, folyamatról beszélünk - legyen az szerelem, eufória, harag, spiritualitás, és még sorolhatnám -, annak valójában fizikai megtestesülése van, csak nem az a megszokott formája, mint ahogyan magunk elé képzelünk valamiféle "fizikai" objektumot. Hallottam már materialistát úgy beszélni, hogy ő abban hisz, amit meg tud fogni. Nekem ehhez a hozzáálláshoz semmi közöm, több okból sem. Egyrészt én nem hiszek abban, amit meg tudok fogni, hanem tapasztalom, elfogadom a létezését. Másrészt pedig nem csak annak fogadom el a létezését, amit meg tudok fogni, mert ott van a levegő, a rádiósugarak, a gravitáció, ezeknek a létezését is ugyanolyan "kézzelfoghatónak" tekintem. Nézetem szerint az univerzum egységes és nem dualista, és tulajdonképpen ebben fejezem ki legjobban a materializmusomat. Nem tagadom a lelki jelenségeket, hanem egész egyszerűen ugyanazokat a dolgokat, amelyeket a hívők elfogadnak, én is elfogadom, csak másképp magyarázom. Példát hozva erre: Elfogadom, hogy a szobánk színe befolyásolja a hangulatunkat, tehát nem gondolom azt, hogy teljesen mindegy, milyen színűre festi valaki a szobáját, merthogy elvileg a térfogata nem változik, ugyanazokat a dolgokat meg lehet csinálni benne, ha csak a fal színét változtatjuk meg, és mégsem. Elfogadom tehát ugyanazokat a lelkinek nevezett hatásokat, befolyásokat, amelyekkel a hívők (sajnos) talán többet foglalkoznak a nem hívőknél, de úgy gondolom, azok ugyanolyan fizikai jelenségek, csak más megtestesülésben. Mint ahogy a levegő is ugyanolyan fizikai objektum, mint a könyv, csak a halmazállapota más, ugyanígy a szeretet, és a lelki jelenségek is fizikailag léteznek a nézetem szerint. Tehát a materializmusom nem abban rejlik, hogy tagadnám a lelki jelenségeket, hanem abban, hogy a lelkieket ugyanolyan fizikaiként fogom fel, mint a "hagyományos" fizikai objektumokat. Ez részint kapcsolódik az "Óvakodj a brendelizmustól" c. posztomhoz, ugyanis ott pontosan azon problémázok, hogy egyes ateisták hajlamosak elbagatelizálni bizonyos lelki jelenségeket, mondván hogy az nem "matéria", az nem olyan valóságos, mint a fizikai. De szerintem pont nem erről van szó, hanem arról, hogy azok ugyanolyan valóságos dolgok, egyenértékűnek kell kezelnünk a lelkieket a testiekkel, éppen azért, mert a lelkiek is testiek. Pont azt érzem az ateizmus megcsúfolásának - és egyben emiatt kapok, kapunk támadást egyes hívőktől -, hogy nem vesznek tudomást egyes ateisták bizonyos tényekről, és ezáltal az egész ateista világ elvakultként van megbélyegezve a hívők részéről. Ezért szentelek ekkora hangsúlyt ennek a gondolatnak, hogy de igenis léteznek azok a lelki jelenségek, amelyeket egy hívő elfogad, egész egyszerűen csak a mögöttes tartalom, a fogaskerekekkel teli gépház teljesen más a hozzám hasonló egyének nézete szerint.

Na de beszéljünk kicsit arról is, hogy miért nem tartom magam materialistának. Én személy szerint nem szeretem ezt a szót, mert olyasmit sugall, hogy csak az anyag létezését fogadom el, mintha az anyagi világhoz foggal-körömmel ragaszkodnék, mint valami alapvető fundamentumhoz, azonban szó sincs ilyesmiről. Számomra az anyag egy esetlegesség, egy lehetséges formája a megvizsgálható tényezőknek, és amely jelenlegi tudásunk szerint az egyetlen tényező, amelyet vizsgálni tudunk tudományos módon. Számomra a fundamentum tehát nem az anyagban rejlik, hanem a megvizsgálhatóságban. Az, hogy jelenleg csak azt a valamit tudjuk vizsgálni, amit történetesen anyagnak nevezünk, az a személyes szocproblémánk. Az én világképemet tehát nem fogja összedönteni az, amit pl. a neurobiológusok manapság mondanak, hogy a gondolataink hatással vannak a fizikai testünkre. Egy törzsgyökeres, hagyományos értelemben vett materialistát ez megrémisztene, de az én világnézetemet egy ilyen felfedezés nem befolyásol. Ugyanígy azt is teljesen lehetségesnek tartom, hogy az anyag csak egy speciális, harmonikus megjelenési formája annak a kaotikus kvantumtérnek, amely talán a legkülsőbb valóság lehet. Ez sem dönti meg a világnézetemet. Ez az egyik oldala a materializmus elvetésének, ha lehet így fogalmazni. A másik oldala az, hogy egész egyszerűen értelmét sem látom megkülönböztetni az anyagot a szellemi vagy lelki dolgoktól. Pontosan azért nem, mert nincs egyértelmű definíció arra, mit nevezünk immateriálisnak, lelkinek, szelleminek. Márpedig ha valamit nem tudunk jól definiálni, annak létezéséről sem lehet érdemben vitázni. Amikor egy hívő, vagy egy úgynevezett "immateriális hitetlen" azt pedzegeti, hogy de bizony az anyagon túl is van valami, akkor én mindig visszakérdezek, hogy hogyan fogalmazná meg, mi az, és nem kaptam még erre egyenes választ. Ugyanis kiválaszthatjuk azt önkényesen, hogy az atomokat fizikainak tekintjük, a neutrínókat és fotonokat nem, de meghúzhatnánk a Higgs-bozonoknál, vagy a sötét anyagnál is a határt, vagy akárhol másutt. Ki mondja meg, hogy ez az objektum anyagi, és ez már szellemi? Ez csak definíció kérdése. Ha pedig ezen fentiekre mind fizikaiként tekint a dualista világképű egyén, akkor tényleg, halálosan komolyan kérdem: Mit ért szellemi, lelki, immateriális alatt? Ugyanis én azt a problémát vélem felfedezni, hogy amint megnevezünk egy dolgot, amint vizsgálhatóvá válik, az hirtelenjében átslusszan a szelleminek nevezett kategóriából a fizikaiba. Tehát innentől kezdve azt mondhatjuk, hogy materiális minden, ami vizsgálható, és immateriális az, ami nem vizsgálható? Másképpen fogalmazva, a materiális dolgokat megtapasztalhatjuk, az immateriálisokat pedig maximum csak elhihetjük? Az alapelvem pont az, hogy ne fogadjak el semmit hittel, csakis objektív tapasztalatok és racionális következtetés árán, így ezek alapján megint arra lyukadtunk ki, hogy az immatéria feltételezésének nincs értelme. Ezzel együtt a materializmusnak sem látom értelmét, mert valami megfoghatatlant akar kihangsúlyozni ez a kifejezés; valami olyasmit, hogy "márpedig csak anyag létezik, és az anyagon túl nincs semmi". Ennek az állításnak tehát azért nincs értelme a fentiek fényében, mert nincsen információtartalma. Ha egy felfedezés eredménye axiómaszerűen csak anyagi lehet, akkor nem beszélhetünk megfogalmazott állításról, egy tételről, mert ez önmagában csak egy definíció. Én egy egységes univerzumban gondolkodok, és a matéria-immatéria párharc csak egy értelmetlen szócsatának minősül a szememben.

Akkor hát materialista vagyok? Döntse el az olvasó maga.