Az én ateizmusom

Az én ateizmusom

Mi van, ha van Isten, és szembe kell néznem vele a halálom után?

2018. február 27. - drue

Meglepő vagy sem, azt hiszem, ez a leggyakoribb kérdés, amellyel keresztények szembesíteni szoktak, amikor vita alakul ki. Ez a kérdés Pascal fogadása néven ismert, és itt említeném meg, hogy sokan azért hozzák fel, mert hogy Pascal egy tudós volt, és mivel én a tudomány embere vagyok, bizonyára jobban fogok Pascalnak hinni. Ez nem igaz, egy állítást önmagában még nem fogok elfogadni, bárki is mondta azt, ha logikailag átlátom, hogy hibás az érvelése. Tekintélyelvűség lenne pusztán amiatt elfogadni egy érvelést, mert azt egy tudós állította. (Ami nem minden esetben hiba, ezt érintettem a Tudományfilozófia c. posztomban.)

Rátérve magára a kérdésre, többféle módon lehet cáfolni a következtetést.

Egyrészt. A dolog eleve nem kétesélyes, mert milyen alapon beszélünk csak a kereszténységről és az ateizmusról/agnoszticizmusról, mikor még tömérdek más vallás híve is lehetnék. Magyarán szólva ezen az alapon a keresztény kérdezőnk is "kockáztat", hiszen ha a muszlimoknak van igazuk, akkor ő ugyanúgy pórul jár, mint én. És ahogy vesszük be az eseménytérbe sorra azokat a vallásokat is, amelyekben szintén van túlvilági következménye annak, ha nem hiszünk bennük, egyre inkább látszik, hogy már pusztán ezen az alapon is elhanyagolható a keresztény és az ateista üdvözülési esélye közti különbség. Röviden szólva, maga a felvetés a hamis dilemma érvelési hibának egy tipikus esete. Gyakori válasz szokott erre az lenni, hogy de ő nem ezen az alapon keresztény, hanem neki személyes megtapasztalása van, blablabla. Csak hogy bennem is van egy elég erős bizonyosság arra vonatkozóan, hogy a világnézetem igaz, vagyis én sem tartom zsákbamacskának a hitetlenséget. Ha ez nem érv a szemében, akkor az sem lehetne érv, hogy őneki vannak valamiféle isteni megtapasztalásai, ezzel ugyanis kettős mércét alkalmaz. Valamint, ha engem ezen az alapon akar meggyőzni, vagyis ha emiatt meg kellene ijednem Istentől, akkor a szolgálatába álláshoz nem elég Pascal fogadása, hiszen valamilyen alapon ki kellene tudnom választani, melyik Istent imádjam a pár ezer közül. Tehát Pascal fogadása akkor sem lehetne alapérv, ha a hit mellett döntenék.

Másrészt. Ugye a fogadás második fele úgy hangzik, hogy a hívő nem veszt semmit, ha hisz, és a végén mégis téved, ellenben az ateista mindent elveszít, ha nem hisz, mégis téved. Csakhogy ezzel pontosan a kereszténység alapelveinek mond ellent az ürge, hiszen számára nem veszteség az, hogy a Földön szenved, keresztet hordoz, és a "mennybe gyűjti a kincseket". Ez azonban mind-mind veszteség, ha nincs mennyország. Ergo nem igaz az, hogy az istenhívő semmit nem veszít. Lehetséges, hogy annyit nyer, hogy abban a hitben élheti le az életét, hogy van egy égi apukája, aki vigyáz rá, azonban a valóságra alapozva még biztosabban lehet boldog életet építeni, és nem pocsékol időt és energiát felesleges gondolatokra (pl. vajon ez bűn-e Isten szemében, stb.).

Harmadrészt. Sehogyan sem tudnám jól érezni magam egy olyan Istennel, aki úgy kéri számon a szolgálatunkat, hogy mindeközben nem bizonyítható az ő léte. Így tehát ha emiatt a kényszerhitem miatt a mennybe jutnék, számomra az is pokol lenne.

Negyedrészt. Ez az Isten nem látna át a szitán, és nem venné észre, hogy csak azért hiszek, hogy ne jussak a pokolba? Ez már elég lenne az üdvösséghez? Kétlem. Ráadásul, a Biblia szerint a hit Isten ajándéka, így aztán elég faramuci, ha valaki egy ilyen zsarolós érveléssel akarna rábírni a keresztény Isten követésére.

Ötödrészt. Ha csak kétesélyes lenne a történet, akkor sem egyenlőek a valószínűségek. Az ember nem alapozhatja megalapozatlan félelemre az életét, mert akkor soha nem is tudna semmit csinálni. Mondhatná azt, hogy ha kilép az utcára, nagyobb az esélye, hogy elüti egy autó, mintha nem lép ki. Én mégsem félek ettől, mert annyira alacsony ennek a valószínűsége, hogy bátran élem az életemet, és latolgatva az esélyeket, jóval többet vesztenék, ha emiatt ki sem mozdulnék soha itthonról. Továbbá, ennek szintén megvan a bibliai alapja is: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten..." (2 Tim 1, 7)

Tömören összefoglalva: Aki Pascal fogadását használja érvként az ateisták ellen, az nem csak érvelési hibát követ el, hanem a Bibliával ellenkező szellemiséget képvisel. Mondhatná erre valaki, hogy nem kellene holmi hétköznapi fundik érveit ennyire komolyan vennem. Csakhogy ezt a hibát a napokban elhunyt Billy Graham is elkövette, akit a HVG legendás hitszónokként nevezett meg. Ő már csak nem számít laikusnak. (Ebben a videóban 23:03-tól beszél róla.)

A bejegyzés trackback címe:

https://azenateizmusom.blog.hu/api/trackback/id/tr8413703712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Ellenálló 2018.02.28. 03:38:05

A keresztényeknek abba kellene belegondolniuk, hogy ők is ateisták a világ összes többi vallása tekintetében, mi csak egyel több vallás istenében nem hiszünk. Ráadásul ők maguk sem értenek egyet a vallásukat tekintve, több ezer felelezet van ahol mind másképp magyarázzák a Bibliát, mint az összes többiben.
süti beállítások módosítása